Hét évesen döntöttem el, hogy tanítani fogok "amikor majd nagy leszek". Óriási hatással volt rám általános iskolában akkori tanítónénim, ő volt hosszú évekig a példaképem, és a mai napig úgy gondolom, rá szeretnék hasonlítani tanárként.

Voltak tanárok, akiket kedveltem, voltak, akiket tiszteltem, de sajnos túl sokan voltak, akiknek az órájára csak görcsölő hassal és izzadó tenyérrel tudtam bemenni (van, aki rémálmaimban még mindig kísért).

Mivel egészen elsős korom óta erre a pályára készülök, igyekeztem mindig tudatosan megfigyelni azt, hogy melyik tanárt miért szeretem (vagy nem szeretem), mitől függ, hogy félve megyek az órára, hogy hat ez az eredményeimre és a tárgyhoz való viszonyomra. Úgy általában: mitől "jó tanár" egy tanár? Lehet jó tanár az is, akit nem kedvelek?

Bár tanítási gyakorlatom még kimondottan kevés van (összesen néhány óra, az is csak matematikából), az évek alatt kialakult az elképzelésem arról, hogy hogyan szeretnék majd tanítani, mi tesz majd engem jó tanárrá.

Az biztos, hogy azt szeretném, ha az óráim barátságos hangulatban telnének, nem szeretném, ha bárki is szorongana az órákon. Ami matematika tanításánál nehezebben megvalósítható, középiskolába érve ugyanis már sokaknak kialakult a matematikai szorongása. Fontos célkitűzésem, hogy ennek mértékét csökkenteni tudjam, különben a későbbiekben is nagy hátrányt és sok stresszt jelent ez a szorongó gyerek életében.

Meggyőződésem, hogy a matematika mindenki számára átadható úgy, hogy azt megértse. Talán szeretni nem mindenki fogja, de ha mindenkinek a "saját nyelvén" beszélünk, a számára érthető példákkal magyarázunk (nekem az autós példákat mindig át kell fordítanom mondjuk a könyvek világára, de a pénzügyi példákat is át kell valamire konvertálnom, hogy megértsem azt, amit ezzel akartak szemléltetni), lentről építkezve egyre magasabbra a maga tempójában, akkor el tudjuk érni, hogy értsék, "mi miért történik" matematikaórán.

Biztos alapok nélkül azonban hiába akarunk várat építeni. Pláne a matematikában, ahol a hierarchikusság talán a legszembetűnőbb - ha az elején nem értetted, akkor valószínűleg nem fogod érteni később sem, amíg az elejétől át nem rágod magad az anyagon. Ezért is fontos, hogy bármilyen új anyagba kezdenénk a gyerekekkel, előtte a hozzá szükséges előismereteket átnézzük/ismételjük.

Bevezető iskolai gyakorlatom során például a nevezetes azonosságokkal való egyenletek, egyenlőtlenségek megoldása volt a témánk. Sok feladattal készültem, végül viszont csak kettőre volt időnk, mert az első feladatnál kiderült, hogy még általános iskolai anyagok téves vagy hiányos ismerete miatt nem értik, hogy mit kell csinálniuk. Már a törtfogalommal is problémák voltak, de volt, aki a műveleti sorrendet és a zárójelezés fontosságát nem értette. Ezek nélkül hiába oldottunk volna meg törtes egyenlőtlenségeket, hiába tudták a nevezetes azonosságokat, nem sok értelme lett volna folytatni. Ezért ez az óránk ezeknek a kérdéseknek az átbeszélése volt, és úgy gondolom, sokkal többet értünk el vele, mintha megoldunk még 6 példát úgy, hogy nem értik többek között a mérlegelvet. A barátságos légkör kialakítását ezért is érzem fontosnak, mert anélkül nem mertek volna szabadon kérdezni, felvállalni, hogy valamit nem értenek, pláne ha az már egy régen tanult anyag.